Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2016. július 10., vasárnap

21.219 - Bogár Gyula: ​A hívő egyháztagok nevében is köszönöm az igazságot terjesztő munkádat,...


Feladó:
​​Bogár Gyula

Dátum: 2016. július 10. 8:09
Tárgy: Köszönet
Címzett: Kutasi József Antal <jozsef@kutasi.eu>

Kedves Jóska!

Remélem jól vagy, amit szívből kívánok. Köszönöm, hogy leközölted a Nyugati Magyar Egyház júliusi kiadványát.  Szomorú, hogy ilyeneket kell írni, de meg kell írni az igazságot. A kommunizmus nagyobb kárt tett magyarságban, mint gondoltuk, de főleg a református egyházi vezetőségben. Tudjuk, hogy voltak/vannak istenfélő papok, de azt is, akiket arra tanították, hogy nincs Isten, s jó tanulóknak bizonyultak, mert az egyházat üzletnek használják. Nem várhatunk az Istentől segítséget, ha az egyházat III/III-as besúgó ügynökök, püspökök, papok vezetik, mint Bölcskei Gusztáv és elvtársai.

A kommunizmus elől Amerikába menekült magyarok, egyházakat szerveztek, templomokat építettek és békességben adtak hálát az Istennek, hogy megszabadította őket a kommunista elnyomás alól, s a kommunizmus megbukása után, hamis módon a békepapok Amerikába jönnek, kihasználják az egyházak függetlenségét az államtól és az egyházakból saját üzletet csinálnak. A magyarok átmennek amerikai egyházakhoz, kiüresednek a templomok. Ezt a hamis békepapok, akarattal segítik s a templomokat kiadják bérbe más vallásúaknak s ők a bérből megélnek. Lassan megszűnnek, a magyar egyházak felélik az istentelen hamis papok. Amit Szabó Sándor művelt az Ontariói egyháznál szégyen a magyarságra, s meg írjuk a valóságot elrettentő példaképpen, hogy ne legyen hasonló, elvetemült pap, aki azt gondolná, hogy nem jő nyilvánosságra hazugságai, csalásai.  Szabó Sándor szégyenfoltja a magyar reformátusságnak.

​​
A hívő egyháztagok nevében is köszönöm az igazságot terjesztő munkádat, Isten segítségét és áldását kérjük az igazságért való küzdelmedhez:

Honfitársi szeretettel: Bogár Gyula