Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2016. október 7., péntek

21.453 - JÁMBOR ANDRÁS: ORBÁN KILÖVÉSI ENGEDÉLYÉVEL ÉPÜL A PÁRTÁLLAM

ORBÁN KILÖVÉSI ENGEDÉLYÉVEL ÉPÜL A PÁRTÁLLAM

JÁMBORANDRÁS
2016. OKTÓBER 6. CSÜTÖRTÖK, 19:40
CIVILEK PÁRTÁLLAM FIDESZ ORBÁN NORVÉGCIVIL

Képzeld el az országot, ahol az államot leuraló és híresen korrupt kormánypárt vezetője kiadja az utasítást: rá kell szállni a civil szervezetekre. Ezután a Központi Ellenőrzési Hivatal, az adóhatóság és a rendőrség is elkezdi ellenőrizni a civileket. Az egyik legfontosabb civil szervezet vezetőjét bilincsben viszik el a rendőrök. Mindeközben pedig mindenki tudja, hogy a civilek és a pártpolitika kapcsolatáról, illetve a pénzügyi visszaélésről szóló civilellenes vádak hamisak.
Ez az ország Magyarország. Soron kívüli kormányzati ellenőrzéssel.
A TASZ által kikért papírok szerint ugyanis maga Orbán Viktor adott utasítást az elviekben kormánytól független állami szerveknek, hogy támadják meg a civil szervezeteket. Ő adta ki a parancsot a norvég alap által támogatott civil szervezetek elleni támadásra. Ezután indult a példátlan lejáratások és ellehetetlenítések sorozata.

A norvég-ügy

2014 tavaszán jelentette be Lázár János, miután a Norvég Alap leállította a magyar kormánynak jutó 40 milliárd forintos támogatást, hogy a Norvég Támogatási Alap civil szervezetei ellen vizsgálatot indít LMP-s pártkötődés és pénzügyi visszaélések miatt. Később ez az LMP-s pártkötődés, már Együttes és MSZP-s kötődéssé változott, de egyiket sem tudták sosem bizonyítani. 2014 nyarán pedig el is indult a KEHI vizsgálata, majd a NAV vizsgálata a norvég támogatási pénzek elosztásáért felelős szervezetek, vagyis az Autonómia Alapítvány, az Ökotárs és a DemNet ellen, majd egy feljelentés után az Ökotárs vezetőjét, Móra Veronikát bilincsben vitték el a rendőrök egy házkutatás után. Később a támogatásban részesülő szervezeteket is alapos NAV-vizsgálat alá vetették. Két évvel később már tudjuk, a vizsgálatok mind alaptalannak bizonyultak, részben törvénysértőnek, és egyetlen ügyben sem ítéltek a civilek ellen a magyar jogorvoslati szervek. Ma pedig kiderült, a civilek elleni minden alapot nélkülöző támadást maga Orbán Viktor indította el, egy „soron kívüli kormányzati ellenőrzéssel."

A cél egyértelmű volt: nem az átláthatóság, nem valamiféle korrektség, hanem a kicsinálás.
Magyarország miniszterelnöke utasítást adott magyar állami szerveknek, hogy független szervezeteket csináljanak ki. Persze nem bezáratással - az mégis ciki lenne, adnak a srácok a látszatra -, hanem az ellehetetlenítéssel. Bár azt jegyezzük meg, ha akkor már megszületett volna az a közigazgatási bíróság, amelynek felállítását most erőlteti át a Fidesz, és amely 50 százalékban fideszes közszolgákkal lesz feltöltve, lehet a kicsinálás is sikerült volna.

Ezek a szervezetek két évig folyamatos nyomás alatt álltak: elvett adószám, rendőrségi razzia lehetősége, félelem a lehallgatástól. Az érzés, hogy amikor kitöltesz egy szerződést, vajon mibe fognak direkt belekötni.
Volt olyan szervezet, amely még hónapokkal ezelőtt is a NAV-hoz járt, mert két év után sem zárult le az „ellenőrzés". Volt olyan, amelynek egy bedolgozó fordítóját 600 ezer forintra büntették egy 50 ezres számla hiányosságai miatt.
A cél az volt, hogy megfélemlítsék ezeket a szervezeteket, hogy elvegyék az erőforrásaikat és az idejüket, hogy ne foglalkozhassanak azzal, ami a dolguk, vagyis a kormány elszámoltatásával, a civil önszerveződés támogatásával. Vagy azzal, hogy erdei tanodát működtessenek, ahogy azt az egyik megtámadott szervezet tette. Ők is irattologatással foglalkoztak ahelyett, hogy gyereknek nevelését, fejlesztését látták volna el.

És lehet legyinteni, hogy ez minket nem érdekel. Csak ezek a szervezetek valójában nem valami elszállt dologgal foglalkoznak, hanem velünk. Attól kezdve, hogy helyben meg legyen oldva a szemétszállítás, hogy lebukjon a helyi polgármester vagy önkormányzati képviselő, ha korrupt, odáig, hogy legyen jogunk tüntetni akár a kormány, akár egy nagy multi ellen, ha kizsákmányolnak minket vagy elveszik a jogainkat, ezekhez a szervezetekhez tudunk fordulni. Az államhoz nem.

Ezek a civil szervezetek végzik azt a munkát, ami a magyar állam jobbik arca. És pont ezért akarták Orbánék kicsinálni őket.
A magyar állam már nem tart igényt az állampolgárokat a hatalmasokkal szemben képviselő, támogató intézményrendszerre, sőt üldözi, bekebelezi azt.
Amikor Orbán Viktor kiadta ezt a parancsot, nem véletlenül tette. Ez része az elnyomási rendszernek, a kiépülő pártállamnak, sőt ez maga a pártállam. Minden kezdeményezést elfojtani, amit nem a párt kontrollál. Aki nincs velünk, az nincs.
Orbán Viktor az egész folyamatot, amelyre ő adta ki a parancsot, letagadta, amikor külföldön erről kérdezték. A valóságot tagadta le, mert nyugaton az, hogy Orbán megpróbálja kivégezni a civileket és magán kívül minden más társadalmi kezdeményezést, megmutatná nyugati támogatóinak is a pártállam arcát.De nem csak nyugaton, hanem itthon is el kell magyaráznunk, hogy amikor a civileket támadják, akkor mindannyiunkat támadnak. Mert ha nem lesz életképes ellenzék, nem lesznek működő civilek, mindent leural a Fidesz-sajtó, akkor esélye sem lesz a társadalmi ellenállásnak. Esélyed sem lesz, amikor rádszállnak, és ki akarnak csinálni. Egyedül maradsz.

Márpedig ha nem hajtod le a fejed, a pártállam előbb-utóbb rád is rád fog szállni. Elég ha egy fideszesnek megtetszik a céged, a ház, amiben laksz, vagy szeméttárolót akar a cége a szomszédodban építeni, esetleg éttermet az ablakod alá, vagy kell a földed, a szántód, vagy csupán kirúgnak a munkahelyedről indoklás nélkül, mert megtehetik munkavállalói jogok védelme hiányában.

Amikor kiépül a pártállam, azt csinálhatnak, amit akarnak velünk. Akkor ők győztek, és ha meg se mozdulsz, akkor is célpont lehetsz. Ha hagyod, hogy kiépüljön. Ha hagyjuk, hogy kiépüljön!