Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. január 2., hétfő

21.739 - Árpád Schilling 2016. december 31., 18:25 · : HOGY MILYEN LESZ 2017?

HOGY MILYEN LESZ 2017? NÉZZÉTEK CSAK, ITT A JÖVŐ ÉVI PROGRAM!
„Az amerikaiak Soros Györgyön keresztül látták megvalósíthatónak azt a "körmönfont akciótervet", amelynek célja, hogy NGO-kon, alapítványokon, civil szervezeteken, médián keresztül érvényre juttassák a saját érdekeiket. Arról, hogy a Politico szerint a jövő év Soros éve lesz, a kormányfő azt mondta: nem az övé lesz, hanem róla fog szólni, azaz Soros és az általa szimbolizált erők kiszorításáról."

Magyarország aktuálisan legnagyobb problémája a Soros György által dotált Open Society Institute (Nyílt Társadalom Intézet) és az általuk támogatott programok (https://www.opensocietyfoundations.org/…/open-society-hunga…) Felületesen átnézve is azonnal kitetszik, hogy 2015-ben leginkább a roma származású és szegénységben élő magyar állampolgárok élethelyzetét és kilátásait jobbító pályázók nyertek támogatást az amerikai illetőségű milliárdos magánvagyonából. A magyar lakosság egyharmadát érintő kérdésről van szó. Ebben az ügyben a magyar kormány azon az állásponton van, hogy a romák ügyét leginkább egy velejéig korrupt politikus, Farkas Flórián képviseli a leghatékonyabban. (http://k-monitor.hu/…/kinos-rejtelyek-boduletes-penzek-fark…) Másrészt meg, hogy nincsen „ingyenebéd", mert van helyette közmunka. (http://hvg.hu/itthon/20161229_Zullottseg_all_inclusive)
A közmunka se értéket nem termel, se hasznot nem hoz senkinek és semminek; kizárólag arra jó, hogy nyilvános helyen mutogassa a munkanélkülieket, akiket eleve megaláz azzal, hogy nem ad számukra valódi munkát és tisztességes megélhetést.
A Soros György által támogatott „sorosbérencek" a magyar állam feladatait látják el, amennyiben lehetővé teszik magyar polgárok számára, hogy alkotmányos jogaikkal élve emberhez méltó életet éljenek. Az emberhez méltó élet két alappillére az egyenjogúság és a szabadság. A roma érdekképviselet államilag fenntartott formája csak tovább súlyosbítja a romák kirekesztését, a közmunka program pedig elveszi az emberek szabadságát, mert rabszolgákká teszi őket, ráadásul teljességgel értelmetlen munkát végeztet velük. A miniszterelnök személyesen felelős azért, mert emberek milliói nem képviselhetik az érdekeiket.
Azért uszítja a társadalmat az NGO-k, a civil szervezetek ellen, mert azok időnként hangot adnak a kritikának és az elégedetlenségnek, mert személyes jelenlétükkel, tudásukkal és emberségükkel segítik a jogfosztott embereket. Mert számukra fontosabb az állam szolgálata, míg a miniszterelnök kizárólag a fasisztoid társadalompolitika haszonélvezőivel folytat párbeszédet. "A magunkfajta keresztény, nemzeti európaiaknak itt nem osztanak lapot." De hiszen euró milliárdokat osztogathat szét rokonai és barátai társaságában a brüsszeli adminisztráció asszisztenciája mellett. Ez az ember és a körülötte kiépült elit azt csinál ebben az országban, amit csak akar.
Amivel meg nem akar, azzal persze nem foglalkozik. Nem foglalkozik az oktatás színvonalával, ami a magyar gyerekek és az ország jövőjét biztosítaná. Nem foglalkozik az egészségügy minőségével, ami a magyar emberek életét hosszabbítaná. Nem foglalkozik azzal, hogy mi lesz a jelenleg aktív magyarokkal, ha majd nyugdíjba mennek, miközben magánvagyonukat államosította. Nem foglalkozik a magyar középosztállyal, pedig ígéretet rá. (Az eredmények:
http://www.portfolio.hu/…/gyorsan_zsugorodik_a_magyar_kozep…) Nem foglalkozik a gyermekéhezéssel, azt mondjuk nem is ígérte. Nem foglalkozik azzal, hogy közelebb vigyen minket Európához, igaz közelebb vitt minket Ázsiához.
A civil szervezetek csupa olyan feladatot látnak el, amellyel az államnak kellene foglalkoznia. Dolgoznak az ügyészség, a bíróság, a rendőrség, az alkotmánybíróság, a minisztériumok és államtitkárságok, a közmédia, a közoktatás, a közegészségügy helyett. Ha ez az ember igazán ki akarná takarítani „Sorost és bérenceit" ebből az országból, akkor felvállalná mindazokat a feladatokat, amelyeket szándékosan hanyagol.
2017. továbbra sem lesz a boldogság éve. Továbbra is arról lesz szó, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Én azt javaslom, hogy ha már „hivatalból" lázadnunk kell valaki ellen, akkor lázadjunk az ember ellen, aki sokunk életét keseríti, kedvünket elveszi, hiteget, hazudik és hergel, össze-vissza beszél, felelősséget nem vállal, programot, jövőt nem mutat, játszik velünk, mint macska az egérrel.
Lázadni munkabeszüntetéssel, a jogtalanság, a törvénytelenség, a szakmaiatlanság és embertelenség nyilvánossá tételével, a dilettantizmus és rosszindulat határozott visszautasításával, értelmetlen parancsok és törvények megtagadásával, polgári engedetlenséggel, törvényes demonstrációval, de leginkább szilárd meggyőződéssel lehet. Egyetlen fegyverünk a hitünk abban, hogy van más megoldás is. Látszik vagy nem látszik olyan párt vagy személyiség, aki megmérkőzne azzal az emberrel, nem olyan fontos, mint annak bizonyossága, hogy ami van, nem jól van, és hogy a jót csak kemény akarattal és hosszú küzdelemmel lehet elérni.
A haza nem lehet ellenzékben! – Emlékeztek? – Most már igaz.
Örömteli és bátor új évet mindenkinek!


Orbán Viktor szerint 2017 a lázadás éve lesz: a középosztály és a nemzetek lázadásáé, amit körbefon a politikai korrektség, az elszigetelés és a megbélyegzés elleni szellemi lázadás.