Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. február 24., péntek

21.943 - ​Érvényes lenne az olimpiás népszavazás.... > ​2017. február 24. 2:16


Feladó: MNO
Dátum:
​​
2017. február 24. 2:16
Címzett: jozsef@kutasi.eu
​​
 

Kiemelt híreink

Ferenc pápa: Jobb ateistának lenni, mint képmutató katolikusnak

A szentatya a rezidenciáján tartott reggeli miséjéhez fűzött néhány rögtönzött megjegyzést.

Itt a magazin, amely szerint a diéta gyógyítja a rákot

Magyar kiadása lesz a botrányos brit „egészségügyi" magazinnak.

Kemény Dénes: Én nem adtam volna fel

Cseh László megkérdezte volna az embereket, Imre Géza inkább nem politizál, Szász Emese csalódott.

​​
Érvényes lenne az olimpiás népszavazás

Többségünk ellenzi az olimpiarendezést, ugyanakkor támogatná, hogy az ügyben népszavazás döntsön.

A Hír TV hírei

Megkeserítik a lakók életét az elszaporodott vadállatok

Kormányzati segítséget kér a Balatoni Szövetség a túlszaporodott vadállomány visszaszorítására.

Molnár: Fidesz-közeli oligarchák nyelik le az extraprofitot

A DK alelnöke szerint a kormánynak folyamatosan csökkentenie kellett volna a gáz árát.

„A magyar iskolarendszer nem tanítja meg gondolkodni a gyerekeket"

A Szegedi Tudományegyetem tanára ezért új pedagógiai módszerek alkalmazását tartja szükségesnek.

A Szusza Ferenc Stadionban fogadhatja a Fradit az Újpest

Hosszas huzavona után megegyezett az Újpest FC és a felújított stadiont kezelő Nemzeti Sportközpontok.

Külföld

Nem először gyilkolt Észak-Korea külföldön

Emberrablások és -ölések sorát hajtották végre a diktatúra ügynökei.

Hatalmas szélviharban billegve szállt le a kisrepülőgép

Óránként több mint 145 kilométeres széllel érkezett Nagy-Britanniába.

Könnygázzal oszlatta a diákokat a francia rendőrség

Utcára vonultak a párizsi fiatalok, hogy a rendőri brutalitás ellen tiltakozzanak.

Kultúrgrund

Üzent a filmalap, de a számok nem őket igazolják

Hiába a marketingtámogatás, még mindig kevesen nézik a magyar filmeket a mozikban.

Viccelődhetünk-e pólón egy gyilkossággal?

Óriási botrány lett egy pólóból, amely a The Walking Dead zombis sorozat egyik durva jelenetére utal.

Komoly elismerést kap Jay-Z

Jay-Z lesz az első rapper a Dalszerző Hírességek Csarnokában.

Tudomány és Technika

Húsz éve ismertük meg Dollyt, a klónozott bárányt

Az első testi sejtből alkotott emlős maradandó nyomot hagyott a tudományban és a laikusok emlékezetében is.

Rejtélyes radioaktív felhő Európa felett

Vannak, akik eltitkolt orosz nukleárisfegyver-kísérletre gyanakszanak.

Radioaktív sugárzás jelent meg Európa felett

Egyelőre nem tudni, mi okozza a jód–131-es izotóp megnövekedett értékét.

Életmód

Majd húsz százalékkal több a depressziós, mint tíz éve

A betegség okozta fásultságból fakadó munkaképesség-csökkenés ezer milliárd dolláros veszteséget jelent.

A kutyák is felkészültek a riói karneválra

Nemcsak a brazilok készültek fel a legnagyobb karneválra, de házi kedvenceik is. Cukiságkampány Rióban.

Őseink miatt faljuk a cukrot

Evolúciósan kódolva van a vágyunk az édes élet iránt, nincs fék, amely gátat szabhatna.

Vélemény

Tudásátadás, de hogyan?

A mai magyar oktatási rendszer gyakorlatilag alapítása óta meglévő jellemzőit hordozza magán.

Politikai korrektség és genderizmus

Az elfajult liberalizmus őrült utópiája harcban áll mindennel, ami emberi.

Csendkufár

Az emberek nem bírtak a kíváncsiságukkal, és szabályosan megrohamozták Istóczi Pétert.

 
   

Belföld

Megtartja? – Az abortuszkérdés messze túlmutat önmagán

A beavatkozás szabályozásán lehet vitázni, de az nem kérdés, hogy a hazai helyzet a javulás ellenére sem fényes.

Pusztulnak a hattyúk a bányatóban

A tetemeknél kimutatták a madárinfluenzát Muraszemenyén.

„Fortélyos félelem igazgat" a budai Várban

Utazás a párizsi halpiacról az Orczy téri lacipecsenyésig.

Együtt élni gyerekként az erőszaktevővel

A gyerekek hánynak, zokognak, tiltakoznak – mégis kénytelenek találkozni az őket bántalmazó szülővel.

Hatvan százalékkal emelik a Gulágra hurcoltak nyugdíját

Sajnos egyre kevesebben kaphatják meg ezt az emelt összeget – mondta Balog Zoltán.

Kósa elmondta, hogy miért kell visszavonni a pályázatot

Az egyetlen lehetséges döntés a pályázat visszavonása – mondta a kormánypárt frakcióvezetője.

Gazdaság

Csak egy pontig nő együtt a GDP és a boldogság

De miért pont mostanában emlegeti mindenki a méltányos közgazdaságot?

Fél év csúszás: jön az állami lakásfelújítási program

Harmincezer lakás energetikai korszerűsítésében segíthet a várhatóan pénteken megnyíló hitelkeret.

Nem lesz idén torkos csütörtök

Kiszállt a Magyar Turisztikai Ügynökség, elmarad az éttermeket népszerűsítő rendezvény.

Inkább lelépnek a napenergiás vállalkozások

Hazánkban a magas közterhek miatt 8-10 év egy szolárrendszer megtérülési ideje.

Szabadulnak a beteg hitelektől a bankok

Felgyorsul a nem fizető hitelállományok felvásárlása.

Vezércikk

De ki akart itt olimpiát?

A folyvást harcba induló miniszterelnök most egy puskalövés nélkül hagyta el a csatateret.

Enyedi Ildikó nem úgy táncol, ahogy a Fidesz fütyül

Avagy Deutsch Tamás ékesen példázta a kormánypárt adóforintokhoz és kritikához való viszonyát.

A Lánchíd Rádió hírei

Világszerte probléma a menekültellenesség

A korábbi évekhez képest rosszabb lett a menekültek és a migránsok helyzete Magyarországon.

Összeesküvés

Léteznek történelmi példák Matolcsy összeesküvés-elméletére.

A Balatonnál sajnálják

Ha nem lesz 2024-ben Magyarországon olimpia.

Sport

A Leicester City vezetői kirúgták Claudio Ranierit

A bajnokságban a csapat mindössze a 17., egy ponttal megelőzve a már kiesőhelyen álló Hull Cityt.

Visszatérnek a lilák a régi otthonukba

Csütörtök este eldőlt, hogy az Újpest FC közel egy év után hazatér a Szusza Ferenc Stadionba.

Fizethet a Honvéd, az Újpest, a Vidi és a Loki

Határozatot hozott a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.

„Nem lehet megcsinálni, hogy ne legyen népszavazás!"

A pályázat visszavonásának hírével egy időben zajlott szerda este egy igen fontos vita olimpiaügyben.

Olimpia: Budapest egy vállrándítást ért az ellenfeleknél

A játékokra pályázó Párizs és Los Angeles ingerküszöbét alig érte el, hogy visszavontuk a pályázatunkat.