Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. október 2., hétfő

22.489 - Parlament: "​„Én, Kósa Lajos fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; ...."


Feladó:
​​
mandinka.bt

Dátum: 2017. október 1. 14:15
Tárgy: Parlamenti anziksz
Címzett: 

 
Bőségesen lesz újra elfoglaltság. 
Fő eseménynek a törvényjavaslatok, határozatok vitái, zárószavazásai ígérkeznek. 
Számos fontos és terjedelmes jogszabály dicsérete, szapulása várható. 
Tengernyi pénz sorsáról készülnek dönteni.
2017. október 1. 12:24

HÉTFŐ

​,
2017. szeptember 02​

A harcos napirend előtti  összecsapásokkal rajtol a Tisztelt Ház,  majd - a tervek szerint - ünnepélyes pillanatok következnek. A frissen kinevezett, a frakcióvezetéstől búcsút vevő fidesz-politikus,  Kósa Lajos,  a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter esküt tesz. (A minisztereket a köztársasági elnök nevezi ki, de az Alaptörvény úgy rendelkezik, hogy az Országgyűlés előtt kell esküt tenniük.)

​​
Én, Kósa Lajos fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; miniszteri tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom. Isten engem úgy segéljen!"

Az Országgyűlés elnöke eredményes munkát, sok sikert, és jó egészséget kíván, s felkéri az új minisztert, hogy az esküokmányt lássa el kézjegyével. Az ünnepélyes pillanatok lezárásaként a teremben lévők felállnak és közösen eléneklik a Himnuszt, a díszőrség parancsnoka előlép, majd jelzésére a fanfárok hangjára a zászlók elhagyják az üléstermet, Kósa Lajos pedig feltehetően meghatódva - fogadja a gratulációkat.

Az ellenzék szerint a  frakció vezetői poszttól búcsút vevő fidesz-poltikus „felfelé bukik", holott a vak is látja, hogy cseppet sem bánnák, ha velük is történne ily „bukás". 

Az ünnepélyes pillanatokat követően újra harcos pillanatok jönnek, interpellációk, azonnali kérdések órái következnek, majd várhatóan éjfélig javaslatokkal, indítványokkal ütköznek, aligha csendesen. Több száz oldalt kell, kellene nem csak átlapozni! Kalap le előtte aki mindet elolvassa, ám akkor sincs baj, ha elmulasztja. A lelkiismeretes párt ugyanis kinevezi karmesterét, 'ki a szavazás pillanatában megbízhatóan jelzi, hogy az „igen", „nem" vagy „tartózkodom" gombot kell megnyomni.

Döntések. 

TÉMA

ELÓTERJESZTŐ

Vita nélkül születik döntés arról, hogy „a védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló 1995. évi XCIII. törvény végrehajtásáról" címmel benyújtott beszámolóról (szövege: PDF)  a Fenntartható fejlődés bizottság, „az élelmiszerlánc-biztonságról és az élelmiszerlánc felügyeleti díj felhasználásáról" szóló jelentésről  (szövege: PDF)  pedig  a Mezőgazdasági bizottság határozzon. 

szövege: PDF

szövege: PDF

földművelésügyi miniszter

 

Tárgysorozatba-vételi kérelem.

TÉMA

ELÓTERJESZTŐ

A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény módosításáról. (Miután a Kulturális bizottság 6 igen, 9 nem szavazattal nem vette tárgysorozatba, a Jobbik frakció egységesen a parlamenttől kér és vár orvoslást.)

szövege:  PDF

 Dúró Dóra, +Jobbik frakció

Törvényalkotási bizottság

 

 

Összegző módosító javaslatok vitája.

TÉMA

ELÓTERJESZTŐ

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak a Magyar Államkincstárba történő beolvadásához szükséges törvénymódosításokról. – Egységes javaslat.

szövege: PDF

emberi erőforrások minisztere

Törvényalkotási bizottság

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény  és más kapcsolódó törvények módosításáról.

szövege: PDF

Miniszterelnökséget vezető miniszter

A Magyar Köztársaság megyéiről, a megyék nevéről és székhelyéről szóló 67/1990. (VIII. 14.) OGY határozat módosításáról. Egységes javaslat.

szövege: PDF

Lázár János,  Kovács Zoltán,   - (Fidesz)

Törvényalkotási bizottság

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról. Egységes javaslat.

szövege: PDF

Kósa Lajos, Czomba Sándor, Dunai Mónika, - (Fidesz)

Törvényalkotási bizottság

A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény és egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról. - Uniós napirendi pont!

szövege: PDF

igazságügyi miniszter

A bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról.

szövege: PDF

igazságügyi miniszter

A használati minták oltalmára vonatkozó szabályozás módosításáról.

szövege: PDF

igazságügyi miniszter

 

KEDD

Fölöttébb kimerítőnek ígérkezik. Reggel kilenc órakor kezdődik, s besötétedik mire zárórát hirdetnek. A napirend előtti szólások után, a döntések napja lesz, és persze a frissen előterjesztendő javaslatok vitái is zöld úton közlekedhetnek.

Lehetőség szerint zárószavazás.

TÉMA

ELÓTERJESZTŐ

A Magyarország Kormánya és a Bolgár Köztársaság Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről.

szövege: PDF

belügyminiszter

Magyarország Kormánya és a Ciprusi Köztársaság Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről.

szövege: PDF

belügyminiszter

A Magyarország Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről.

szövege: PDF

belügyminiszter

A Magyar Köztársaság és az Észt Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén, Budapesten, 2002. szeptember 11- én aláírt egyezmény módosításáról szóló jegyzék kihirdetéséről.

szövege: PDF

nemzetgazdasági miniszter

Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről a Vietnami Szocialista Köztársaság közötti átfogó partnerségi és együttműködési keretmegállapodáshoz csatolt, a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv kihirdetéséről. -Uniós napirendi pont!

szövege: PDF

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Magyarország Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a diplomáciai ingatlanok jogi helyzetének kölcsönös rendezéséről szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről.

szövege: PDF

külgazdasági és külügyminiszter

Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről az Afganisztáni Iszlám Köztársaság közötti partnerségi és fejlesztési együttműködési megállapodás kihirdetéséről. - Uniós napirendi pont!

szövege: PDF

külgazdasági és külügyminiszter

A Magyarország Kormánya és Maryland Állam között a felsőoktatás területén történő együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről.

szövege: PDF

emberi erőforrások minisztere

Kanada, valamint az Európai Közösség és tagállamai közötti légiközlekedési megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről. - Uniós napirendi pont!

szövege: PDF

nemzeti fejlesztési miniszter

A felelősségnek a belvízi hajózásban való korlátozásáról szóló strasbourgi egyezmény (CLNI 2012) kihirdetéséről.

szövege: PDF

nemzeti fejlesztési miniszter

Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Izrael Állam Kormánya közötti euromediterrán légiközlekedési megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről. - Uniós napirendi pont!

szövege: PDF

Nemzeti fejlesztési miniszter

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak a Magyar Államkincstárba történő beolvadásához szükséges törvénymódosításokról.

szövege: PDF

emberi erőforrások minisztere

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról.

szövege: PDF

Miniszterelnökséget vezető miniszter

A Magyar Köztársaság megyéiről, a megyék nevéről és székhelyéről szóló 67/1990. (VIII. 14.) OGY határozat módosításáról.

szövege: PDF

Lázár János, Kovács Zoltán,       -(Fidesz)

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Kósa Lajos, Czomba Sándor, Dunai Mónika, - (Fidesz)

A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény és egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról. - Uniós napirendi pont!

szövege: PDF

igazságügyi miniszter

A bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról.

szövege: PDF

igazságügyi miniszter

A használati minták oltalmára vonatkozó szabályozás módosításáról.

szövege: PDF

igazságügyi miniszter

 

Döntés tárgysorozatba-vételi kérelemről.

TÉMA

ELÓTERJESZTŐ

A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény módosításáról. (Miután a Kulturális bizottság 6 igen, 9 nem szavazattal nem vette tárgysorozatba, a Jobbik frakció egységesen a parlamenttől kér és vár orvoslást.)

szövege:  PDF

 Dúró Dóra, +Jobbik frakció

Törvényalkotási bizottság

 

 

Általános viták a lezárásig.

TÉMA

ELÓTERJESZTŐ

Az átmeneti bányászjáradékban részesülők közérdekű nyugdíjas szövetkezeten keresztül történő foglalkoztatása érdekében egyes törvények módosításáról.

szövege: PDF

Bencsik János, Kósa Lajos, Nyitrai Zsolt, - (Fidesz)

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Kucsák László, Balla György, - (Fidesz)

Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről az Albán Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevételéről készült jegyzőkönyv kihirdetéséről. - Uniós napirendi pont!

 

szövege: PDF

Miniszterelnökséget vezető miniszter

A nemzeti versenyképesség növeléséhez szükséges egyes törvénymódosításokról.

szövege: PDF

Miniszterelnökséget vezető miniszter

A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény módosításáról.

szövege: PDF

Lázár János, Vas Imre, Vitányi István, -  (Fidesz)

Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról. - A törvényjavaslat egyes szakaszai az Alaptörvény vonatkozó rendelkezései alapján sarkalatosnak minősülnek, ezért elfogadásukhoz a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának „igen" szavazata szükséges.

szövege: PDF

igazságügyi miniszter

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény, egyes büntető tárgyú törvények, valamint az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények módosításáról. -Uniós napirendi pont!

szövege: PDF

igazságügyi miniszter

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról. - Uniós napirendi pont!

szövege: PDF

igazságügyi miniszter

Az egyes törvények biztosítási, illetve pénzforgalmi tárgyú jogharmonizációjával kapcsolatos módosításáról. - Uniós napirendi pont! A törvényjavaslat egy szakasza az Alaptörvény vonatkozó rendelkezése alapján sarkalatosnak minősül, ezért elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának „igen" szavazata szükséges.

szövege: PDF

nemzetgazdasági miniszter

 

SZERDA

E napon nem „tékozolják" az időt napirend előtti felszólalásokra, rögvest az elején „ a lovak közé csapnak" és érdemi vitába bonyolódnak.

Általános viták a lezárásig:

KÉRDEZÖ

ELÓTERJESZTŐ

Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2016  évi tevékenységéről. 

szövege: PDF

alapvető jogok biztosa

Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2016. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról. - Nemzetiségi napirendi pont!

szövege: PDF

 

igazságügyi bizottság

A belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról. - Uniós napirendi pont! Egyes szakaszai sarkalatosnak minősülnek, ezért elfogadásukhoz a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának „igen" szavazata szükséges.

szövege: PDF

belügyminiszter

Az egyes migrációs tárgyú törvények módosításáról. - Uniós napirendi pont!

szövege: PDF

belügyminiszter

A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról.

szövege: PDF

földművelésügyi miniszter


Bartha Szabó József