Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2018. április 2., hétfő

22.946 - A kényszerű hit, s az Isten iránti szeretet által, élővé vált hit. > 2o18. április 2.

Az emberi szellemet, mint egy második istent, kell vezetni, tanítani.


Isten Háztartása: Lorber Jakab. III. Könyv

Az emberi szellemet, mint egy második istent, kell vezetni, tanítani.

Az a rangrend, amelyet az Úr nálunk, embereknél bevezetett, Iránta való szeretetünkön alapszik, s ez azt mondja, mennél több szeretet van szívedben, annál közelebb vagy Hozzám!
Isten előtt különbözünk egymástól, szeretetünk mértéke szerint, de egymás között, nem szabad önmagunk által létesített, különbözőségnek fennállnia, mert aki nagy akar lenni, az kicsiny lesz Isten előtt, ha azonban szeretettel telt testvérek vagyunk egymás között, akkor Isten előtt is azok leszünk!
A szabad szellem. 
Az emberi szellemet, 
mint egy második istent, 
kell vezetnie, tanítania, 
hogy az önmegismeréssel, 
azzá váljon, aminek 
az isteni rend szerint, lennie kell! 
A teremtésnél minden, csak Isten akaratán múlik, és már létezik is, amit Ő akar. Egyetlen általa kimondott - LEGYEN - elegendő arra, hogy számtalan Nap és világ keringjen végtelen nagy körökben, a mindenható Isten szeme előtt.
A szabad szellem számára, azonban már ítéletet, s a szellem halálát jelenti ez a mindenható - LEGYEN. A mindenhatóság helyébe, itt már, Isten nagy szeretetének, irgalmának, türelmének, szelídségének és végtelen bölcs vezetésének kell lennie. Az emberi szellemet, mint egy második istent kell vezetnie, tanítania, hogy az önmegismeréssel, azzá váljon, aminek az isteni rend szerint lennie kell! Ez pedig több az összes Napok és Világok teremtésénél!
Ezért szeretnünk, dicsőítenünk kell Istent, sőt nagyobb mértékben, mint eddig szerettük és dicsőítettük, mert csak most ismerjük fel valóban Isten nagyságát. Fel tehát testvéreim, dicsőítsük és magasztaljuk az Urat, amiért ilyen nagy kegyelemben részesített bennünket.
Az embernél, nem a test a lényeges, mert csupán eszköz az örök szeretet elérésére, az örök isteni rend szerint. Ha tehát valóban csak ez a test szerepe, akkor az emberben, még egy magasabb rendű, embernek kell léteznie, s ezt szolgálja azután a test, amelyet most derekasan jól lakattunk. Azt kérdezhetitek tehát erre, mivel kell akkor a második, benső embert táplálni?
A Földön mindenféle gyümölcs, terem a test táplálására, de egy oltott fát, melynek gyümölcse, a benső ember táplálására szolgálna, sehol sem találsz. Ebben igazatok van, kedves testvéreim és barátaim, de én azt mondom nektek - lássátok az Úr úgy rendezett el mindent, hogy az anyagot: az anyag táplálja; a lélek, a lelket; a szeretet, a szeretetet; s a szellemet, a szellem.
A szellem alakja, a szeretet, s ez a benső ember, tulajdonképpen lény, s ezért nem is juttathatunk a benső embernek jobb táplálékot, mintha azt az Isten iránti szeretettel telítjük. A szeretet által erőteljessé, hatalmassá válva, ura lesz a házának, ami a hallhatatlan lélek, s a halandó test.
A test táplálására szolgáló étkeket először, elő kell készíteni a fogyasztásra, s ezt vagy maga a természet végzi el, vagy az emberek szakácsművészete, annál inkább alkalmassá kell tenni, a szellem számára szolgáló táplálékot. A szellemi táplálékot, az Ige készíti elő bennünk, tegyük meg ezt tehát, hogy azután valóban megerősítse szellemünket!
A természetszerű, 
lelki és szellemi jóllakás.
Az unalom, mint a lélek éhsége, 
s a tudásvágy, mint a szellem éhsége
A másik asztalnál így beszélt tovább a szónok, vagyis Jézus: - a szívünkből eredő Ige, tehát az előkészület, az Isten iránti szeretetre, s ez a szellem igazi tápláléka. Azt mondom nektek, az igazi élő ige, szívünk mélyében, mindenben - minden! Áthatja az anyagot, azt szellemivé oldja fel, s ezzel táplálja a szellemet.
De miként van akkor az, amit előzőleg mondottam, hogy a szellem, a szellemet, valamint a lélek, a lelket, s az anyag, az anyagot táplálja, mert a szívünkben rejlő gondolat, feltárja az anyagot és szemléli csodálatos összetételét, s ezzel a szemlélődéssel, már telítődik a lélek, a szép alakzatok szemlélődésével. Az embert azonban, úgy rendezte be a Teremtő, hogy egyik részének telítődése, a másik rész éhségérzetét vonja maga után, hogy azt egész mélységében megértsétek, egy példázatot hozok fel. Figyeljetek tehát.
Ha testileg éhesek vagytok, vágyakoztok egy jó ebéd után, s ha ekkor, egy étkekkel megrakott asztalhoz ültök, vidáman csillapítjátok éhségeteket, azonban egy hétig, egy hónapig, vagy egy egész évig az asztalnál kellene ülnötök, nem rettentő unalom gyötörne-e benneteket? Igen, kedves testvéreim és barátaim, ilyen esetben bizonyára kétségbeesnétek! De Én azt kérdezem tőletek, hogyan keletkezik ilyenkor az unalom, a kétségbeesés, midőn a test jóllakott? Azért mivel a test telítődése, biztosan maga után vonja, a lélek éhezését, s ez az unalomban, sőt, kétségbeesésben nyilvánul meg.
De mit kell tenni, hogy a test jóllakása után a lélek is jóllakhasson? Fel kell kelni az asztaltól, s ki kell menni a szabadba, egy kisebb hegyre, vagy egy szép kertbe. Itt a lélek megtelítődik az eléje táruló szép alakzatokkal, a madárkák énekével, a virágok éteri, tehát lelki illatával és egyéb, a lélek számára kellemes benyomásokkal.
Ha az ember sokáig szemlélődik így, s előzőleg éhes lelke megtelítődött, akkor mindez már, untatja lelkét, avagy haza kívánkozik, hogy lelke telítődése közben megéhezett testét, néhány jó falattal újból megerősítse, vagy pedig így szól szelleme, a lélek útján, a testhez - nagyon megéheztem. 
Miként nyilvánul meg ez az éhség? Többé-kevésbé égető tudásvágy által. Meg akarja érteni az anyagot, s annak szép alakzatait, mert így még nem élvezhető számára, hanem csak akkor, ha a tűz, a világosság, s a kellő igazság által, feloldatnak. 
De mi a tűz? A szeretetre való, vágyakozás. 
A világosság? A szívben világosan megnyilvánuló, gondolat. 
Az igazság pedig: a tűzből és a világosságból eredő, Ige. 

Az Ige által, feloldjuk a szilárd anyagot, s annak szép alakzatait. 
S a feloldott anyagban, megtaláljuk, az alakzat szellemi jelentőségét, ez elbájolja a szellemet, s ez a boldogságos elragadtatás, erősíti, megtelíti a szellemet, mert megtalálja benne, otthonát, nyugalmát, anyagát, eredetét, s ebben, Isten iránti igazi szeretetét, valamint Isten mindenható szeretetét, maga iránt. 
A szellem erre, szeretettel, alázattal borul le, Isten végtelen szeretete előtt, hálát ad Istennek, imádja őt és megtelítődik Istennel, az örök életre. 
Szemléljük tehát mi is, Isten műveit, és keressük azokban, az Ő nagy szeretetét és irgalmát. 
Ha valaki ezt megtalálja, hirdesse azt jó és igaz szavakkal, testvéreinek, s ő velük együtt, emelkedni fog, szellemben és igazságban. Ez a felemelkedés, az igazi táplálék a szellem számára, az erősíti meg a tevékenységre, az Isten iránti szeretetben, s ez a tevékenység azután maga, az igazi örök élet!
A nehézkes felfogású 
bírálgatók kérdése, 
az Ige erejéről,
s a bölcs szónok szavai, 
a benső élő, szívbeli igéről.
Azt mondottad, hogy az Ige, feloldja a szilárd anyagot alapzataira, s szemlélete által, telítődik a lélek. Ha azután ezek az alakzatok, legbensőbb alakzatukig feloldatnak, s az ember felismeri szellemi értelmüket, az akkor, a szellemet táplálja, azt elfogadjuk, de azt már nem, hogy az ember, az ő tehetetlen szavával, a szilárd anyagot feloldhatja, mint pl. az izzó érc, a vízcseppet! Gondolkozz kissé ezen testvérünk, s magad is észreveszed majd, hogy félrebeszéltél!
Beszélj csak egy kőhöz, akár ezer éven át, ha ugyan élhetsz annyi ideig, s a kő, kő marad, amilyennek teremtve lett, persze egy hatalmasabb szó által, mint amilyen a mi szavunk!
Nem tudjuk ugyan, melyik városrészből jöttél ide hozzánk, de mégsem akarnánk téged megbántani, hanem azt szeretnénk, ha helyreigazítanád azt a tévedésedet, annál is inkább, mert a másik asztal magasztos vendégei is idefigyelnek, sőt még a magaslatról érkezett két hatalmas férfiú is!
A szónok erre így szólt a jóakaratú bírálgatókhoz: az örök igazsághoz, vagy a világ tökéletlenségéhez igazodik-e a bölcsesség? Adjatok nekem választ erre a kérdésre, s akiben közületek bölcsesség lakozik, az bosszankodjon! Ti azonban hallgattok és választ keresgéltek. De Én azt állítom, ezúttal sem találtok kellő feleletet!
Az anyag erőművei, azaz anyagi feloldásáról beszéltem én? Titeket az nyugtalanít, hogy az én igazmondásom forog kockán, a másik asztal magas rangú vendégei előtt, de hogyan segítselek ki benneteket abból a zavarból, amibe azért kerültetek, mert beszédem bírálgatásával, a ti vénasszonyos ostobaságotok derül ki?
Én a szeretet, élő, benső Igéjéről beszéltem, ami először világos gondolatokban, vagy lelki alakzatokban nyilvánul meg, azután áttér a látomás nyelvére, az ember tökéletessége miatt, szükséges az ajak beszédére is, hogy az ilyen gyenge emberek, durva érzékei, a szellem gyakori telítődése által, kifinomodjanak, s ilyen tisztult érzékekkel ,szemlélhessék a dolgokat, a maguk igazságában. Ezáltal mindinkább telítődik a szellem és keletkezik az emberben, az igazi élet, s így válik tökéletesen úrrá, a saját házában. De ha minden úgy alakul, ahogyan bennetek nyilvánul meg, akkor az ember, merőben semmitmondó szolgája, az anyagnak, az ítéletnek, s ezzel egyben, a halálnak!
Ha tehát ilyen Igéről beszéltem, mondjátok meg milyen a ti értelmi beszédetek, képességetek, hogy ezt nem tudjátok megérteni, hanem ilyen ostobaságokkal álltok elő, ahelyett, hogy barátságosan, alázatosan kérdtetek volna felvilágosítást, beszédem azon részére, ami homályos előttetek?
A bölcs szónok beszéde, 
a benső szellemi és 
a külsőséges ajakbeszédről.
Te úgy vélted, szavak nélkül, nem tudja az ember magát megértetni embertársaival, s ezért az ajak szava, a szívben keletkező, néma gondolatszó, kiteljesedése. Ezek szerint ebben nyilvánul meg az ember fensőbbsége, minden más földi teremtménnyel szemben, ezért Istent, az Urat is mindenkor, ilyen szavakkal kellene imádni, nem pedig a benső, csak a szellemet telítő gondolat és érzésbeli szavakkal. Így kellene tehát Istent imádni, dicsőíteni, magasztalni, s Neki hálát adni!
Lásd, ez merőben az ellentétes út lenne! 
Az ember azért nem tudja magát másként megértetni testvérével, mivel érzékeinek, s a világnak szolgájává lett, s teljesen kifelé fordult, így tehát csak a fa legkülsőbb kérgén rágódik. 
E látszólagos nyereséggel, kiszámíthatatlanul nagy veszteséget szenvedett. 
Ha ugyanis megmaradt volna, a benső szellemi beszédnél, megértené az egész teremtés szavát. 
Így azonban csupán néma szemlélője lett, kifelé fordulásával megrontotta érzékeit, hasonlóvá vált a fa kérgéhez! Nem ismeri fel a dolgok alapját, sőt önmagát sem, valamint testvérének szívét sem!
Mindezen kívül még, Isten felismerését és imádatát, ami pedig a legbensőségesebb élet az emberben, szintén merőben kifelé fordítanád, hogy ezzel Istent is elveszítsed, s pogánnyá, vagy tejesen istentagadóvá válj? Ámen.
A kényszerű hit, 
s az Isten iránti szeretet által, élővé vált hit.
Most ezt kérdezed önmagadtól - hogyan lennék pogány, vagy istentagadó, ha ajkak szavával, imádom Istent? 
Felismerhetném ajkammal Istent, ha előzőleg nem ismertem volna fel szívemben, azaz szívem gondolataiban? Igen, barátom és testvérem, most úgy ismered fel Istent, hogy ajkad szava, annak a kifejezése, amit szívedben gondolsz! 
De miért? Mivel láttad Uradat, Istenedet, ezért kénytelen vagy hinni abban, hogy egyetlen Isten létezik, s arról is hallottál, mi a szándéka az emberrel!
Ez a hit azonban, nem a szellem szabadsága, hanem annak halálos szolgaságán alapul, mert hinned kell Istenben, az Úrban, mivel láttad őt és meg kellett győződnöd a szavainak, cselekedeteinek hatalmáról. 
De ez a hit, csak téged tart fogva, utódaidra azonban nem öröklődik át, a meggyőződés erejével. Azok csupán félig-meddig hisznek abban, mint szájhagyományban, hitük tehát jelentékenyen gyengébb lesz, mint a te meggyőződéses hited!
Tíz nemzedék után, alig méltatják figyelemre ezt az addigra eltorzított szájhagyományt, a pogányságnál majd, a teljes istentagadás lesz a te szóbeli hited gyümölcse, s végül az ítélet, mert az Istenen kívül álló ember már, a saját szellemi halálának éjszakájában, ítéletbe van süllyedve. 
Ha azonban szívedben ismered fel Istent, Iránta való élő szeretetedben és szellemben, s igazságban imádod, akkor lerázod magadról mostani kényszerű ítéletedet, ami különben sem szolgál sohasem üdvödre, s az élő hitre térsz át, azaz szellemed, eleven látomásába, mert ebben egyesül minden életerőd, ha örökké akarsz élni. 
Csakis ebben az eleven látomásodban ismered fel Istent igazán. Szellemben és igazságban, fenntartod ezt utódaidban is, s ezek, hozzád hasonlóan hisznek, a pogányság, az istentagadás, s az ítélet és a halál pedig, elkerüli minden utódodat. 
Az bizonyos, és legjobban megfelel a rendnek, hogy az emberben, a szellem, a legbensőségesebb, miként az élő csira, minden gyümölcsben. 
Ha anyagiakban, érzéki dolgokban, tehát külsőségekben hiszel, s így imádkozol, akkor szellemedet is, az anyagiakba, külsőségekben vonzod, ami pedig mind ítéletet és halált jelent. Ha így cselekedsz, akkor ugyanazt teszed, mintha egy égő fáklyát, a pocsolyába dugnál. Világít-e akkor tovább, s megvilágítja-e sötét ösvényedet? 
Szellemed, a világosságod és az életed, s ha ezt a világosságot kioltod, mi marad meg számodra, amiből még élet keletkezhetne? Most persze élsz, mert láttad Istent, és hinned kell létezésében! Én azonban, azt mondom neked, ezzel az élettel, nem juthatsz el a síron túl, ha anyagi állapotodban, nem felejted el, amit láttál. S ha azt elfeledtet, nem találod meg újra szellemedben, az Isten iránti hatalmas erejű szeretettel! Amit most mondottam neked, azt úgy tartsd meg magadnak, amint látod, akkor örökké élsz, máskülönben, azonban csupán a sírig! Értsd meg ezt jól!